2011.05.07. 13:45
Sötét verem
Az úgy kezdődött, hogy ma délben öten elpusztítottunk 4 kiló isteni finom feketekagylót.
Erről rögtön eszembe jutott, hogy Zolival mennyi ideig terveztük, hogy elmegyünk fehérboros feketekagylót enni, és végül elválásunk előtt pár nappal tettük meg, egy tőlünk 10 percnyi villamosozásra levő étteremben... És akkor még csak félelemmel vegyes izgalommal gondoltunk arra, hogy mi lesz, ha nem leszünk együtt.
Most viszont izgalommal vegyes örömmel várom, hogy Zoli ideérjen, és végre ne egyedül ébredjek, és legyen kivel rácsodálkoznom az itteni dolgokra, legyen kivel megcsodálnom az ezer színű naplementét, legyen kinek tolmácsolnom a háziak kérdéseit, legyen kivel közös képeket csinálnom, legyen itt valaki, aki ismeri minden gondolatomat, akinek szintén újdonság, hogy pálmafákat és kaktuszokat lát mindenütt, aki szintén nem tud majd betelni a kék tenger látványával, és akit olyan erősen ölelhetek majd, amilyen erősen csak tudok.
Azért most is van bennem félelem: mi lesz utána? Mi lesz, ha rosszabb lesz a helyzet és azonnal Zoli után akarok majd menni? Ki fog itt tartani 3-4 hosszú hónapig, ha ő nem lesz itt velem?...
Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz szerelmesnek lenni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kuuukac 2011.05.07. 19:03:05
én szóltam.
:))))))))))))))))))))))