Íme, ez a nap is eljött, ma indulok haza a 21 órás komppal. A családtól épp az előbb kaptam egy levelet, amiben megköszöntek nekem mindent (persze egyből könnybe lábadt a szemem... na meg másoké is) és pénzt, hogy béreljek magamnak egy kabint ma éjszakára a kompon. Merthogy ők ragaszkodnak hozzá, hogy normálisan aludjak, ne pedig a bőröndjeimen, mint valami menekült:) Hihetetlenek... És úgy fognak hiányozni... :(

És hogy mi fog még hiányozni? A tenger, a kavicsos homok, a növények illata, az eukaliptuszfák az út mellett, a random időben harangozó templom, a mindig mindent becsomagoló és nagyon kedves eladók, a kilátás az ablakomból, a sok finom sajt, a szép kis lakrészem, a közös uzsonnázások délután 4kor, Samy kutya aki mindig letámad, a kanyargós utak, a sziklák, a francia beszéd, a sok-sok virág, a random tehenek és egyéb négylábúak az út mellett, a szieszta és az a sok kedves ember, akit megismertem.

Persze nem panaszkodom, vár rám Nizza, Róma, majd Budapest!:) Meg a sok kedves ember, akikkel már rég nem találkoztam... :)

Le vagyok maradva a képekkel, tudom, ígérem, hogy valahol valamilyen módon még pótolni fogom őket! (Látnotok kell hogy ettem csigát!:) )

Nos, ennyi, lenne még sok-sok mesélnivalóm, dehát akkor miről beszélünk majd élőben?:)

Fantasztikus élmény volt itt lenni, remélem lesz még rá lehetőségem, hogy visszajöjjek és újra megmártózzak a türkizkék vízben...

Au revoir tout le monde, á lundi!:)

A mai nappal itt is elkezdődött az iskola. Vége a vakációnak... Már ami a gyerekeket illeti, mert nekem még közel sem ért véget a nyár:) Szerencsére még mindig jó az idő, 28 fok körül van szerintem és a tenger is meleg, szóval járok strandra is meg minden.

Szeptember eddigi főbb eseményei:

Apuka hazajött Porto-Vecchiobol és egyből el is vitte a gyerekeket Tavera-ba a szüleihez. Én most kivételesen nem mentem velük, viszont elkezdtem állást keresni. Eddig sikertelenül.

A hónap első hétvégéjén pocsék idő volt, vasárnap konkrétan egész nap esett - elállt - kisütött a nap - esett - elállt -stb. váltakozott. Ettől kicsit meg is ijedtem, majd később leírom, hogy miért:)

Ja, ugyanezen az esős napon vendégeink is voltak egy majdnem két éves fiú ikerpárral... Nem unatkoztam:)

Hétfőn apuka elment Párizsba vmi orvosi kivizsgálásra, kedden délután már meg is érkezett. Én eközben vettem 1-2 szuvenírt, de még sehol sem tartok a listámmal...

Kitöltöttem pár francia tesztet, hogy megtudjam mégis mire számíthatok nyelvvizsga ügyben. Először a TELC B1 szintű tesztjét töltöttem ki, könnyen ment és jól, ezért úgy gondoltam upgrade-elek a BME sima középfokú tesztjére (B2). Igazi nyelvvizsgateszt, hallgatásos feladatokkal meg mindennel. Eredmény (a levélírás, a szóbeli beszélegtés és a fordítás nélkül ugye, amit nem nagyon tudok magamnak pontozni): átmentem volna!:) Szóval ha venném a fáradságot és rágyúrnék a nyelvtanra, a levélírást begyakorolnám és szépen átvenném a szóbeli témákat, úgy érzem, még akár le is tudnék nyelvvizsgázni! Akár. Ha szerencsém lenne:)

Kicsit feldobott a teszt eredménye (az olvasott és a hallott szöveg értése 93 meg 95% lett;)). Aztán visszazökkenek amikor nem tudok noooooormálisan elmondani valamit a családnak, amit akarok.

Mindenesetre elkezdtem olvasni életem első francia nyelvű, francia ember által franciáknak írt regényét. Még csak az elején tartok, de jobb, mint amire számítottam!:) Mármint nem a sztori, hanem az, hogy értem mi a sztori:)

A hónap eddigi nagy eseményeinek legnagyobbika talán az, hogy tegnap életemben először búvárkodtam!! És meglepi volt, nem is tudtam róla, ebédkor mondták meg, hogy fél2-re megyünk le a plázsra és merülni fogok:) Szívrohamot kaptam hirtelen, aztán meg izgatott lettem. De nem ideges. Éppen addig, amíg a következőt nem mondta Alex: "Hmm, ma elég nagy hullámok vannak, ne ijedj meg, de van aki ilyenkor elhányja magát a víz alatt." Először azt hittem viccel, de nem, tényleg van ilyen. Szuper, gondoltam, vízben még úgysem hánytam, pedig biztos nagy élmény!

Szerencsére azért nem pánikoltam be teljesen, odaérvén felvettem a cuki kék overált, meg felpróbáltam a békalábat. Jean-Roch, a gyerekek 7 éves unokatesója is merült, sztem ő nyugodtabb volt, mint én:) Aztán jött az oktatás. Ismét egy kis önbizalomfröccs: értettem mindent, amit az oktató mondott. Elsőnek Jean-Roch ment, aztán jöttem én. Felvettem a súlyt a derekamra (pfff mintha nem lenne ott elég...), meg a sexy úszószemüveget és végül a százkilós palackot. Nem mondom, hogy nem szakadtam meg mire végre beértem a vízbe és nem kellett tartanom a hátizsákomat... (Gyengébb ember vigyen magával egy másik embert, aki segít neki cipelni a palackot:)) Utána gyakoroltuk hogy mégis hogy is működik ez a "víz alatt vagyok, de levegőt lélegzem" dolog. Hát nem egyszerű ráerőszakolnod az agyadra, hogy márpedig basszus hidd el, hogy nem halsz meg 1 percen belül, mert tudsz lélegezni! Mert az agyad küldi ügyesen a vészjeleket, hogy "Menj a felszínre te őrült, meg fogsz fulladni!!" meg ilyenek. De egy 5 perc után meggyőzöd, hogy a techika kitágítja az emberi test biológai képességeit:) És utána tök jó:) Úszkáltunk egy fél órát az oktatóval, aki amúgy tök rendes volt, meg jófej. Szóval a búvárkodás eredménye: AKAROK MÉÉÉÉÉÉG!:)

Egyéb hír: imádják a rakottkrumplimat:)

Szeptember hónap további várható eseményei:

4. hely: 20 (!) nap múlva este 21:00-kor felszállok a Nizzába tartó kompra és itthagyom életem legkedvesebb szigetét.

3. hely: 21 nap múlva megérkezem Nizzába, ott napközben várost nézek, majd este megérkezem Rómába, ahol találkozom Zolival és 3 szupercsodálatos napot töltünk el az Angyalvár mellett:)

2. hely: 24 nap múlva, éjféltájt landolunk Budapesten és viszontlátok sokmindenkit, akit fél éve nem láttam.

1. hely: 1 hét múlva érkezik nővérkém!!!:) Hónapok óta tartó szervezkedés és titkolózás után véééégre elmondhattuk neki, hogy bezony, ha tetszik-ha nem már megvettem a repjegyeket és jönni fog hozzám!:) Szóval nagy buli lesz!!:)

Ennyit az eddigi és a várható szeptemberről, de ígérem folyatni fogom a sztorit:)

Ez van. De most írok, mert már megint megkaptam, hogy ezer éve nem írtam. És tényleg.

Itt van a szeptember. Hihetetlen... A legjobb ebben a napban (azután, hogy ma van Zsuzska szülinapja, akit itt is puszilok sokszor) az, hogy apuka tegnap visszatért a porto-vecchioi támaszpontról, véget ért a 3 hónapos helikopterezés. Még elvileg pár napot menni fog a hónapban, nem tudom mikor pontosan, de alapvetően itthon lesz és Vincent-nal (ezt így írják??) fog dolgoz(gat)ni csak. Ez ugye az én szemszögemből azt jelenti, hogy: 1. nem kell mindig korán kelnem (yesssssssss), 2. a gyerekek nem csak engem nyúznak 3. van aki folyamatosan lökje nekem a hülyeségeit, meg poénkodjon (apuka nagyon belejött ebbe mostanában, gondolom látta, hogy vevő vagyok rá) 4. több ember után takaríthatok és vasalhatok:) 5. több lesz a jövés-menés a házban és máshol is.

Időjárásjelentés: rövidebbek a napok, a nap sugarai sem égetnek már annyira, de alapvetően meleg van, nem esik az eső és meleg a tenger vize is. Szóval király:)

Ma voltunk anyukával vásárolni, és már odafelé úton megállapítottuk, hogy megérkeztek a nyugdíjasok a szigetre:) De komolyan, egy hete még kisgyerekes családok, nyaraló fiatalok voltak mindenhol, ma meg szinte csak ősz fejeket láttunk. Hát igen, kezdődik az iskola, mindenki visszatér a szürke hétköznapokba. Kivéve a nyugdíjasok, meg én:)

Amúgy ma apuka és a gyerekek elmentek Tavera-ba, én meg úgy döntöttem, hogy inkább maradok. És milyen jól tettem, isteni ez a nap:) Anyuka is örült, hogy maradtam (nem rajong az anyósáért meg az apósáért, jól kibeszéltük őket a kocsiban:D ), aztán olyan "csajosan-anyukásan" bevásároltunk. Tök jó volt, hogy engem kérdezett mi van otthon, meg mit kéne még venni, meg ilyenek:) Ez bizonyítja, hogy bezony teljesen átvettem a háztartás vezetését. Bele is írom az önéletrajzomba, hogy vezető pozícióban voltam fél évig Franciaországban:)

Jut eszembe: elkezdtem állást keresni. Ugyanis feltett szándékom októbertől munkába állni és sz@rrá keresni magam:) Vagy legalábbis fizetést kapni... Nem vagyok nagyigényű:) Nem tudom hogy fog menni, kicsit tartok tőle, hogy nem lesz zökkenőmentes a dolog. Majd meglátjuk, nem parázom túl a dolgot. Egyelőre.

És nyelvvizsgáznom is kellene, na meg előtte megtanulnom franciául!:) Hát nem tudom mikor/hogy/hol fog ez nekem menni... Bár azt mondják az itteniek, hogy sokat fejlődtem, dehát a 0-hoz képest az 1 is nagy fejlődés ugyebár. Tény, hogy jobban értem amit mondanak, de a szókincsem még mindig a béka feneke alatt van 3 méterrel... Tudom, üljek le és tanuljam meg a szavakat. Megtanulom én, aztán pár nap alatt el is felejtem... Elbutulitisz.

Na megyek is Dr. House-t nézni:)

És ÍGÉREM, hogy gyakrabban fogok írni! Becsszó!

...hogy eddig nem írtam, bevallom, lusta disznó voltam  és nem is tudtam, hogy már ilyen régen jártam itt...

Szóval.

Íme, augusztus második felében járunk, ami azt jelenti, hogy másfél hónapom maradt a francia kiruccanásból. Így belegondolva furcsa, hogy már itt tartok, gyorsan telik az idő, még ha olykor Zolinak nyafogok is, hogy "jaaaaaaaaaaaj mikor találkozunk máááááár????".

Itt ezerrel tombol a nyár, sok a turista, még több a buta turista és a hét minden napján heringparty van a strandokon (vagyis franciásan hangyaparty:) ). A víz viszont általában jó meleg, szóval megéri bezsúfolódni a törölközőtengerbe. Mostanában estefelé (5-6-7 körül) szoktunk lemenni a gyerekekkel és (ha itthon van) apukával a strandra. Olyankor már azért enyhül a tömeg, viszont még mindig elég meleg van a strandoláshoz.

Mióta nem írtam, jártunk kétszer is Alex szüleinél Tavera-ban. Ez a "hegyi házuk", van egy másik, hozzánk közelebbi is. Ebben cirka 7-8 szoba van 2 szinten, 2 konyha, 2 fürdő, nagy kert, meg minden ami kell. Nem tudom minek kettőjüknek két ekkora ház (mert a másik se sokkal kisebb), mondjuk nyáron kapóra jön, amikor az 5 unoka megjelenik. A legnagyobb attrakció (a gyerekeknek) természetesen a medence, szerintem nagyjából ez az egy dolog csábítja őket oda, na meg az, hogy együtt játszhatnak az unokatestvéreikkel. Bár szegény Camille-t mindig kirekesztik a fiúk (4 fiú kontra 1 lány - szegénynek esélye sincs).

A héten először Alex nélkül voltunk ott, tehát a két nagyszülőn kívül csak én voltam ott a gyerekekkel. A nagyszülők amúgy velem nagyon kedvesek és segítőkészek, de a gyerekekért nem rajonganak... Elvannak velük, meg "felügyelik őket", de semmi olyan fajta szeretetet nem látok rajtuk, ami az én kis világomban természetes nagyszülő és unoka között. Szomorú, de tényeg így van, jobban szeretik a kutyáikat (3 nagyobb testű mindenfélefajta kutyus), mint a gyerekeket. Én ezt probálom "nem észrevenni", meg valahogy helyre rakni magamban... Mindenesetre örülök, hogy én jobb családba születtem:)

A gyerekekről: úgy érzem elég jól összeszoktunk, néha le sem tudom őket vakarni magamról... Komolyan, nyugodtan pisilni sem tudok, mert valamiért mindig kellek nekik. És természetesen mindig fontos és sürgős a dolog. Szeptember 9-én kezdődik az iskola, tehát még 3 hétig kell őket ilyen intenzitással pesztrálnom, utána nyugisabb lesz. Vagy lehet, hogy már szeptember 1-jétől is, ha apuka itthon lesz. Addig marad a "minden reggel és minden este gyerekek" felállás. Azért persze nem olyan vészes a dolog, járunk együtt strandolni, voltunk lovagolni, mozizni, fagyizni, keresztapukánál, horgászni, stbstb. Szóval azért mindig akad valami program.

Egyébként fura, de a 6 éves Alexis már ismer minden betűt, le is tudja írni őket (nyomtatott nagybetűként ÉS írottként is), kétjegyű számokat ad össze és von ki egymásból, mondjuk az olvasás még nem mindig megy... Dehát könyörgöm, 6 éves a gyerek! Tulajdonképpen most kezdi az első osztályt! Miért kell neki már ilyeneket tudnia? Merthogy ezt nem magától tanulta meg, benne van a "gyakorlókönyvében", meg anyuka internetről nyomtat ki neki feladatokat...

Camille a maga 4 évével kisebb-nagyobb sikerrel írja a nyomtatott betűket és számol húszig, és több színt ismer fel, mint a testvére:) Viszont kéééééptelen megjegyezni a hét napjait:) Az apjával ezen vagyunk kiakadva, hogy legalább 50szer eljátszotta a következőt: Én: Camille, mondd utánam kérlek: héééétfőőőő. Camille:Héééééétfőőőőő Én:Keeeeedd Camille:Keeeedd Én:Szeeeeerda Camille:Szeeeeerda Én:Na most akkor héééétfőőőő, keeeeeddd, szeeeeerda Camille: Héééééétfőőő, szeeeeeeeeeeeeeeeerda,.... Ötvenszer. Esküszöm:) Mi meg kinevetjük szegényt, ami nem szép dolog, viszont jólesik:)

Néha egyébként nagyon ki tudnak akasztani, néha meg olyan aranyosak, hogy meg tudnám zabálni őket. Szóval egészen olyanok, mint a normális gyerekek:)

Na, az emlegetett szamarak már meg is érkeztek, szóval azt hiszem felfüggesztem a beszámolót és majd idővel folytatom (már nem ígérek semmit, hogy mikor és hogy, mert piszok módon úgysem tartom be...).

Képek: picasaweb.google.com/105115216372515911292/Julius

Á bientot!

Most nincs kedvem "rendes" bejegyzést írni, meg 10 perc múlva mennem kell a gyerekekért a hotelbe, szóval rövid leszek.

Azon gondolkoztam most, hogy mennyire sokféleképpen lehet élni egy életet. Íme, itt vagyok ezerpárszáz kilométerre Magyarországtól, és már itt is annyival másabbak a hétköznapok, az emberek, a tájak, a színek, az ízek, a hangulat. És itt van ez a két gyerkőc, aki úgy nő fel, hogy mindennap látja a nagyszülőjét, dédmamáját, nagynénijét, unokaöccsét, már 4 évesen ismeri a kertben a növényeket, eukaliptusz-fák és tenger mellett megy minden nap az iskolába, tudja melyik hegyi ösvény merre vezet, melyik madár csiripel éppen, meglepődés nélkül veszik tudomásul, hogy este kagyló lesz a vacsora, és a tengerpartról nekik nem a luxusnyaralás jut eszükbe, hanem, hogy jaj de jó, megyünk a strandra.

Pár hónapja még hiányzott Budapest. Pedig igen, tudom, koszos, büdös, szeméttel teli, zajos, stb. De mégis hiányzott az Örs, meg a metró, meg a 3-mas villamos. Most viszont már egyre jobban érzem milyen furcsa lesz visszatérni a nagyvárosba, ezután a fél év "fellélegzés" után. Mert már szinte megszoktam a tenger kékjét, a zöldellő hegyek látványát és már a köveken futkározó kis gyíkokat sem veszem észre, megszoktam, hogy mindenhol élénkzöld növények és színes virágok vesznek körül.

És ez az ami nem érvényes... Miért nem lehet mindenkinek egy ilyen idilli helyen felnőnie és élnie? Miért kell másoknak reggel 6-kor a kék metrón kókadozniuk, míg itt az emberek ráérősen kiülnek a teraszra napfelkeltét nézve reggelizni?... Persze itt sem kolbászból van a kerítés, de a kontraszt Budapest és Coti között óriási.

A kérdés persze költői. De számomra elgondolkodtató.

Na megyek gyerekezni:)

Bizony, nekem ilyenem is van. Illetve volt. Annyira titkos, hogy ma délutánig csakis én tudtam róla.

Egyszer, pár hete délután sétálni voltunk és megnéztünk egy kis faházikót innen 5 percre, ahol régen Angélique játszott a testvérével. Most elég lepusztult állapotban volt, én konkrétan be sem mentem. Inkább Alexis-szel gyűjtöttük és törtük szorgalmasan a fenyőmagokat:)

De az az ötletem támadt, hogy mi lenne, ha kicsit rendbehoznám azt a házikót (tényleg kis házikó, kb 6m2 az egész) és akkor a gyerekek tudnának ott játszani. Nos, egyik délelőtt, amikor Caroline, a dédi, elvitte a gyerekeket a hotelbe, felmértem a terepet, majd másnap visszamentem és pók-illetve rovarfóbiámmal küzdve elkezdtem kitakarítani a helyet. Mivel nagyjából csak 1 órám volt mielőtt visszajönnek a gyerekek a házba, így több napig is lejártam, takarítottam, kalapáltam, szentségeltem...

Aztán vettem egy ilyen vastagabb tapéta-szerűséget (amúgy nem tudom mi lenne a magyar neve) és szögeket, amivel szépen kitapétáztam a házikót. Közben egy hangyarajjal küszködtem, akik nem nézték jó szemmel, hogy egy óriási kalapáccsal esek neki az otthonuknak. Hangyairtószerrel sikerült meggyőznöm őket, hogy még mindig én állok feljebb a táplálékláncban.

A "tapétázás" után már csak a berendezés és a dekorálás volt hátra, ezt a házikó és a ház körül talált dolgokkal oldottam meg, meg a gyerekek festékével. Ma délelőtt lettem kész, bár nem tökéletes a dolog, dehát ennyi energiát és pénzt tudtam ráfordítani, a célnak éppen megfelel, ha gyerek lennék, nekem nagyon tetszene.:)

Most délután mutattam meg a családnak a meglepetést: el voltak ájulva! A gyerekeknek is tetszett, rögtön kérdezték, hogy lejöhetnek-e ide majd egyedül is. Anyuka meg apuka meg azt kérdezgette mikor csináltam és hogy? Háháá, titokban:)

Hát így nem titkos már a titkos projektem, akit érdekel, képek itt találhatóak: picasaweb.google.com/105115216372515911292/TitkosProjekt#

3 hónapja érkeztem, és elmondhatom, hogy nagyon jól érzem magam itt.

Jól érzem magam reggel, még akkor is, amikor 6:50-kor kelek, pedig szombat van, és amikor először a gyerekek rohangálására ébredek, és csak azután a madárcsiripelésre.
Délelőtt, amikor szoros barátságomat ápolgatom a vasalóval és a porszívóval, na meg persze fél kézzel az "A" betűt rajzolom, vagy egy Pokémon nevét betűzöm nagy erőkkel, miközben egy ismeretlen zöldségből próbálom megcsinálni az ebédet. Vagy festünk valamit anyának, mert az jó móka, és hiába van a gyereken egy overál, ő mégis összekeni a blúzát. Meg az asztalt, a szekrényt, a haját, a padlót....
Délben, amikor Angélique-kel megpróbálunk levezényelni egy normál étkezést ("ülj rendesen", "ne kiabálj", "nem, ez nem büdös, nagyon finom, edd meg", "egyél vagy nem kapsz desszertet", "jó, akkor csak a felét edd meg", "ne a pólódba töröld, ott a szalvéta", "nem, nem tudom milyen messze van a Pluto", "igen, figyelek, mondd nyugodtan" stb.),
Délután, amikor élvezem a sziesztát és /vagy a tengerparton süttetem a pocakom, vagy vásárolgatok, vagy semmitteszek a kis apartmanomban. Vagy alkalomadtán kanapét tisztítok, gyereket hintáztatok, fenyőmagot szedek, lovacskásat játszom, biciklizem, homokképet ragasztok, majd színes homokot takarítok a konyhában, sétál(tat)ok, elmegyünk a barátnőkhöz (plusz 3 gyerek, jeee), vagy vizet töltünk a lufikba, mert az mókás, stb...
Este, amikor megpróbálom elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a zuhanyzás nem tart tovább 10 percnél, mindenki zuhanyzik, ez nem büntetés, és minél gyorsabban túlesünk rajta, annál hamarabb nézheti a tévét. Majd ismét levezénylek egy ebédhez hasonló étkezést, majd újabb győzködés, hogy már késő van, le kell feküdni, jóóó, olvasok mesét, de nem sokat, nem, kettő Pókember mesét biztos nem, csak egyet, rendben, a pónis könyvből is olvasok, de csak 3 oldalt, igen, az annyi, mint egy-kettő-három, nem, nem tudom, hogy hogy hívják ezt a pónit, nem, Pókember túl nagy ahhoz, hogy pónija legyen... Majd következik mintegy záróakkordként a: Na, most már tényleg nagyon késő van, irány az ágy, lefekvés. 1. Jó, persze, menj el pisilni, igen, itt van a kismacid. Igen, a nyuszi is itt van. Persze, aludhatsz a kissárkánnyal. Nem, neked nem kell már cumi, nagylány vagy. Tudom, hogy hiányzik anya, de nemsokára hazajön, tudod. Rendben, tedd az ő ágyába a macit, és akkor ő sem alszik egyedül. Igen, felkapcsoltam a kislámpát. Holnap reggel találkozunk. Én is szeretlek, jó éjszakát. 2. Feküdj le normálisan, így nem tudsz betakarózni. Nem, ez nem vicces. Nyugodj le egy kicsit, már nagyon késő van, nézd: kettő, nulla, négy, öt. Ez azt jelenti, hogy 20 óra 45, emlékszel, anya azt mondta ilyenkor kell becsuknod a szemed. Igen, felkapcsoltam a világítós földgömbödet. Igen, azt is. Nem, már nem nézegetheted a Pókemberes könyvet. Mert már késő van! Gyere vissza az ágyba. Úgy. Na, jó éjszakát, aludj jól. Holnap találkozunk. Psssssszt, jó éjszakát. Psssssssssszt!!!

90 nap múlva érkezem haza, amikor végre újra találkozom majd mindenkivel akit nem láttam egész nyáron, megdögönyözöm Rockyt, eszem pörköltet nokedlivel meg jóóó sok tejföllel, meg túrórudit rétessel és értek majd minden szót a rádióban. Na meg persze elkezdenek hiányozni a fentebb felsorolt dolgok...

Mivel lassan a hónap vége felé közeledünk, úgy gondoltam végülis egyben is írhatok az hónap eddigi eseményeiről. Mondjuk ettől nem lesz extrém hosszú a bejegyzés... :)

Nos a hónap elején még kicsit betegeskedtem, ami főként abban nyilvánult meg, hogy nulla étvágyam volt és ebből kifolyólag kicsit erőtlen voltam. A gyerekek mindenesetre hamarabb kiheverték ezt a vírust, mint én, dehát mint tudjuk 5 hányással én nyertem:)

Apuka dolgozik ezerrel, ami most nagyjából úgy néz ki, hogy 8 napot tölt Porto-Vecchioban, repked össze-vissza, viszi a gazdag kövér amcsikat, akik nem akarnak 3 órát autózni, hanem inkább 12 perc alatt megteszik az utat helikopterrel... Nagyon durva amúgy, hogy tényleg ami kocsival 2,5 óra, az helikopterrel 10-12 perc... Ajaccioból Nizzába néztem hajókat, 8 óra az út. Nos, Alex azt mondta, hogy helikopterrel kb 40 perc... Nem semmi mi?

Na szóval Apuka 8 nap meló után általában 4 napot tölt itthon. De nem feltétlenül a gyerekekkel, mert itt is dolgozik kicsit azért... Meg mindig kitalál valamit magának. Szóval én személy szerint úgy látom, hogy nem töri össze magát azért, hogy minden egyes szabad percét a gyerekeivel tölthesse, akik ugye volt, hogy hónapokig nem látták. Camille-t már szinte nem is érdekli, hogy az apja elmegy 8 napra, vagy hogy itthon van. És ez tök szomorú...

Ja és még ami szomorú, hogy Apuka hazudott is nekem. Bizony, mert azt mondta, hogy júniusban az eső már igazi csoda, nagyon kell neki örülni, ha egy nap is esik. Hát basszus itt esett vagy 5 napon keresztül... Nem szakadt, de minden nap esett kicsit... Mindenesetre Zolival nagyon nagy mázlink volt az időjárás szempontjából. Na szért mondjuk nem kell aggódni, már bőven itt a nyár, 30 fok minden nap, a tenger elvileg 24-25 fokos (Ajaccioban láttam kiírva). Szóval elég sűrűn járok strandra, mert most már egy lendülettel be lehet menni a vízbe szívroham nélkül.

Vendulával is találkoztam többször, elmentünk kagylót enni "Chez Alain"-hez, ami a környék híres kagylózója, ahol Zolival is bekajáltunk egyszer. Most sem kellett csalódnunk, én bazsalikomos fokhagymás kagylót ettem, isteni. De legközelebb már tényleg fogok csigát is enni... Muszáj, anélkül nem mehetek haza. Piknikeztünk is, itt nálam megettük a maradék hűtős kaját (ill. egy részét), meg Ajaccioban is kajáltunk a strandon. Jó fej amúgy ez a csaj, tök sok mindenben hasonlítunk, úgy örülök néha, amikor kiderül, hogy neki is ugyanazok a problémái mint nekem! Pl. a gyerekekkel kapcsolatban, vagy hogy mire költse a pénzét vagy mire ne.

Egy meglepő tényt is közölnöm kell: az itt, Coti Chiavari pöttöm kis postáján szerdán délután feladott csomagok PÉNTEK délelőtt megérkeztek Londonba és Budapestre is! Másfél nap alatt! Nem tudom ez melyik nemzet postájának érdeme, szeretném azt hinni, hogy mindkettőé:)

A gyerekeknek is volt ám elég sok programja, Alexis hivatalos volt az egyik kis barátnője szülinapi bulijára. Anyukával mentünk a 2 gyerekkel, gondoltuk Alexis-t leadjuk a bulin, aztán Camille-al meg strandolunk egyet. Hát nem semmi helyen volt a buli! Óriási ház a dombon, medence, jacuzzi, nagy terasz, belül tök modern bútorok, minden csilivili, 2 terepjáró és egy kabrió áll az udvaron, az alsó szinten munkások dolgoztak, mert gondolom az a fenti 200 négyzetméter nem elég semmire... A kislány (Hannah) szülei jó fejek voltak, meg a többi szülő is, aki elhozta a gyerekét, beszélgettünk kicsit, aztán végülis mindkét gyerkőcöt ott hagytuk, én strandoltam, anyuka meg hazament, aztán meg dolgozni. Egy-két óra múlva mentem a gyerekekért és vittem őket Vincent-hez, merthogy aznap nála aludtak:) Nagyon izgalmas volt ám ez! Én meg szabad voltam másnap délutánig, ezért este futottam Samyval, ettem egy giga adag tésztát, másnap meg strandoltam.

A másik nagy esemény a tegnapelőtti "Fete de l'école" vagyis Iskola ünnepe volt, ahol a gyerekek fel is léptek. Annnnnyira cukik voltak, hogy az hihetetlen! :) Csináltam persze képeket, meg videót is, ebből csak a rövidebbet tettem fel ide: picasaweb.google.com/105115216372515911292/Junius

Nagyon várták már ezt a bulit és nagyon élvezték is, tényleg aranyosak voltak:) Szerencsére Apuka itthon volt, így ő sem maradt le az előadásról. Utána meg volt eszem-iszom, lehetett játszani mindenfélét, meg nyerni világítós tollat, meg kalózos füzetet, ami mind-mind nagyon jó volt:) Este 9-ig ott voltunk, a gyerekek jól bírták a fentlétet.

Kedden volt itt a zene ünnepe, ezért mindenhol koncertek és bulik voltak. Reménykedtem benne, hogy Apuka már aznap hazaér és este leléphetek, dehát csak másnap este érkezett meg, szóval a zene ünnepét bebuktam. Viszont! Tegnap este megbeszéltük Vendulával, hogy belevetjük magunkat az ajaccioi szombat éjszakába. Kezdésként megnéztük az őj Woody Allen filmet a moziban, a Minuit á Paris-t. Szép film, de nem egy nagy történet... Én még legalábbis vártam volna valami eseményt, fordulatot vagy csattanót, vagy bármit, de ez elmaradt. Azért jó volt. Ja, a moziterembe belépve 5 percig röhögtem azon, hogy az ülések sorai nem emelkednek, hanem lejt a terem, ezért a hátsó sor jóval lentebb van, mint az első:) Furák ezek a franciák, no... :) A mozi után beültünk egy bárba, ittunk 2-2 pohár rosé-t és jó sokat beszélgettünk. Belegondolva nem hittem volna, hogy jóízűt tudok beszélgetni franciául:) Pedig de!:) Vagy csak a bor segített ennyit, és akkor spiccesen kell majd mennem nyelvvizsgázni is! :) Utána sétáltunk egy kicsit, meg beültünk még egy helyre, de ott már csak kólát ittam (még haza kellett vezetnem ugyebár). Aztán elmentünk a "La Place" nevű dizsibe, ahol vmi Red Hat este volt, ami nem jöttünk rá mit szimbolizál, viszont kaptunk piros cowboykalapot, meg 1-1 Heinekent:) Kezdésnek nem rossz!:) Mondjuk én már nem ittam, szerencse hogy nem is szeretem a sört, így nem fájt érte a szívem. Na aztán egy srác megkért, hogy csináljak róluk fotót, aztán cserébe vettek nekünk még 2 sört! Pedig mondtuk mindketten, hogy köszi, de nem kell, már van kettő... Így ott álltunk 4 sörrel, amit mind Vendulának kellett meginnia!:) Jó zenék mentek, bár sztem a DJ be volt rúgva, mert néha elrontotta a dolgokat, de mi mindenesetre nagyon-nagyon jót táncoltunk! Kb fél4-ig ott voltunk, aztán hazafelé vettük az irányt, mert másnap ezért mindkettőnknek volt egy kis dolga. Isteni este volt, sokat röhögtünk, sokat táncoltunk, eleget ittunk... :)

Fél 5 előtt értem haza, aztán fél 10 körül keltem... Nem mondom, hogy teljesen kialudtam magam, ezért délután is bedobtam a szunyát. Aztán majd most jön a harmadik részlet:)

Szóval telnek a napok, igazából fura, hogy már lassan itt a július... De nem is tudom eldönteni, hogy lassan, vagy gyorsan telik-e az idő...  Telik és kész:)

Ígérem megpróbálok gyakrabban írni, mert ez így tényleg nem szép dolog, hogy csak hébehóba jelentek, hogy ez vagy az van. Amint történik valami bejegyzésre érdemes dolog, jelentkezem!

Bevallom nem tudom már, hogy mit csináltunk 8. nap nap közben (valószínűleg strandoltunk:) ), de az tuti, hogy este elmentünk Porticcioba palacsintázni egyet, majd kitaláltuk, hogy utána megnézzük mit tartogat egy péntek este számunkra Ajaccioban. Fel voltunk készülve lelkileg, hogy nem egy nyüzsgő metropolisz, tehát nem biztos, hogy egyáltalán bármit is nyitva találunk még 9 után, de azért gondoltuk ha mást nem, sétálunk egyet a város fényeit nézegetve.

Ajaccioba érve feltűnt, hogy péntek este 9-kor sem lehet egykönnyen parkolóhelyet találni, de csak később láttuk meg, hogy valószínűleg miért: buli volt a parton! :) Hajózási ünnep volt, rengeteg ember hömpölygött a kikötőnél, szépen sorban várakoztak a szebbnél-szebb yachtok, meg megnéztük, ahogy egy nagy komp elinul az éjszakába átszelni a tengert. Kár, hogy a zene iszonyat pocsék volt, annyira tuc-tuc, hogy ehhez minimum 1 Ildi-féle koktélt kellett volna meginnom (de csak egyet és nem húzóra!:), szóval nem maradtunk ott túl sokáig, inkább tovább sétáltunk. Észrevettük, hogy milyen nagyon bulisak itt a fiatalok, mert csomóan jönnek kocsival a dudát nyomva, kiabálva, meg minden, nahát dejó, gondoltuk. Aztán ahogy egyre sűrűsödtek a partyautók, rájöttünk, hogy hát focimeccs volt, arra ez a nagy izgalom. De tényleg nagy izgalom! Nem egy esküvői menetet kell ám elképzelni, hanem sokszáz autót, akik mind nyomják a dudát eszetlenül, lengtek a zászlók meg minden amit az ember elképzel. Vagy egy órán át ment a dudálós afterparty, pedig ez csak egy kis helyi csapat győzelme volt, de mintha minumum EB-t nyert volna az Ajaccio FC :)

Szóval kifejezetten nagy volt a pörgés a városban, mázlink volt, hogy elnéztünk Ajaccio felé. Valamikor éjfél után értünk haza, és itt vége is lenne a nap történéseinek, ha nagy mázlista lennék. De nem vagyok az, ugyanis remekül megtanultam egy új francia igét: "vomir" vagyis "hányni". Akik ismernek tudják, hogy ovis korom óta nem hánytam, akik jobban ismernek, azok ezt meg tudják cáfolni...:) Lényeg, hogy most bepótoltam a dolgot: 5 alkalommal rohantam éjjel a wc-re... Hát, az ellenségeimnek sem kívánom. Amúgy egy vírust sikerült benyelnem, ami Angélique kivételével végigment az egész családon. (Alexis, Camille, én, Alexandre) A gyerekek szerint viszont én nyertem, mert én hánytam legtöbbször. Jeeeeee.... :)

Ebből kifolyólag másnap nem voltam a legjobb formámban, délelőtt konkrétan feküdni voltam képes. Szegény Zolinak mondogattam, hogy egyen nyugodtan, én odaülök mellé, dumálunk meg minden, de szó szerint rá sem bírtam nézni a kajára... Délutánra azért összeszedtem magam egy kicsit, mondtam, hogy legalább akkor már a tengerparton haldokoljak, ne itt a szobában. Szóval lementünk a tengerpartra, sétáltunk, lábat áztattunk, és szomorkodtunk kicsit, mert tudtuk, hogy ez az utolsó nap... Na jó, nem is kicsit szomorkodtunk, dehát mit lehetett tenni...

Este még azért készültem búcsúvacsival, amit már legalább megfőzni meg tudtam, hamár enni nem is tudtam belőle: currys garnélarákot csináltam bibíííí:) Meg sültkrumplit. Aztán összepakolásztunk, Zoli elköszönt Alex-től, még kinyomtattuk a repjegyet és eltettük magunkat másnapra.

A többi már mindenki tudja, kiértünk a reptérre, én bőgtem, Zoli felszállt a gépre, én még jobban bőgtem, a gép felszállt, én folytattam a bőgést. Zoli hazaért, én meg itt vagyok még mindig.

Itt a vége, fuss el véle

Képek: picasaweb.google.com/105115216372515911292/NyolcadikNapEjszakaiElet#

Bocsi, kicsit belustultam, de íme itt van pótlásként a hetedik nap Zoli ittlétéből, amikor is szintén egész nap szabadok voltunk, ezért persze elmentünk kirándulni Porto-ba.

Dehát mint mindig, most sem csak az úticél hanem az odáig vezető út is érdekes volt, megálltunk egy csomószor nézelődni, vagy enni-inni vagy csak úgy csókolózni egyet egy sziklán...:) Hát ahogy kell. Ja amúgy található a képek között egy 10 perces videó, amin annyi történik, hogy vezetek innen Cotiból lefelé a hegyen. Szóval erre a videóra nem érdemes sok időt áldozni, 3:10-nél látható, hogy egy busz hogy veszi be a hajtűkanyart, de amúgy felejthető élmény, ugorjátok át nyugodtan:)

Szerencsére jó idő volt, kevésbé szerencsére ezt nagyrészt az autóban ülve "élveztük"... Igazából ismét beszédesebbek a képek: picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttHetedikNap

De azért röviden: lábáztattunk, fürödtünk, fényképeztünk, láblógattunk szikláról, táblát fényképeztünk, fagyiztunk egy kisvárosban, szendvicseztünk egy másikban, láttuk a nagy vörös sziklákat csókolózni, fürödtünk nagykavicsos parton, éreztük a halszagot a kikötőben, autós tehénterelést láttunk és a környék leghíresebb kagylóját ettük.

Milyen sok minden belefér egyetlen napba...

Kicsit lassan haladok az álomhét leírásával, de nyugalom, minden mocskos részletre fény derül majd, hogy mit műveltünk mi itt ketten Zolival. Majdnem mindenre:)

Most csak azért írok, mert úgy van kedvem:)

Szóval mióta ismét egyedül maradtam volt 1-2 rossz napom, amikor ismét sms-ekkel bombáztam Zolit, aki szegény meg igyekezett tűrni az értelmetlen hisztijeimet... Nem tudom miért jön rám néha az idegbaj, nem jöttem még rá, hogy ha rossz kedvem van, akkor mi a kiváltó ok... Ötlet?:)

DE! (Igen, nagybetűs, felkiáltójeles DE!), egyre többször egyre jobban érzem itt magam. Pedig nem sok minden változott, még mindig 2 gyerkőc fáraszt, iskolai szünet is volt a héten, apuka sem volt itthon, pocsék idő is volt (most nálatok van melegebb basszus, ez NEM ÉR!), nem is nagyon jöttem-mentem, és mindezek ellenére is jól érzem magam!:)

Lehet, hogy a mágikus 2 hónap az oka? (ugyanis 2 hónapja, hogy megérkeztem) Vagy ez csak egy átmeneti pozitív gondolathullám?:) Mindenesetre élvezem a dolgot, ez a hét elég gyorsan elment, ha a többi is legalább ilyen lesz, akkor pikkpakk itt lesz az ősz:)

Camille aranyos volt, egyik nap lejött hozzám, kérdezte, hogy szomorú vagyok-e amiért a barátom már nincs itt. Mondtam, hogy igen, az vagyok kicsit. "És azért vagy szomorú, mert egyedül vagy itt és hiányzik Zoli és a kiskutyád? És mert messze van az anyukád meg az apukád is?" Hát mondom igen, messze van mindenki és majd csak ősszel látom őket viszont. Erre ő: "Ó te szegény! Majd én lejövök meglátogatlak téged, jó?" :D Szóval nagyon cuki volt, azóta többször is beszéltünk ám vele Zoliról, meg is beszéltük, hogy jön majd velem Magyarországra repülővel ("és most ezt nem butaságból mondom"-mondta:) ) és játszik majd Rockyval és majd én is elhozom ide Rockyt és akkor Samynak lesz egy kistestvére és tudnak majd együtt játszani:) Ja meg lerajzolta nekem Zolit, szóval ha valaki eddig nem tudta volna, Zoli kísértetiesen hasonlít egy repülő amőbára!:) De szigorúan ott a szemüveg, mert azt valamiért nagyon megjegyezte a kiscsaj:) Én nagyon jót röhögtem rajta:)

Mivel apuka ma hazajött, így holnap szabad leszek mint a madár, de nem sok mindent tervezek: délelőttre alvást (mert a héten mindig 7-re kellett felmennem a gyerekekhez és ez egy kevésbé szimpatikus átlagos napi alvásidőt eredményezett), délutánra meg sétát vagy biciklizést, gyerekekkel vagy kutyával vagy anélkül, tanulás, olvasást, szöszmötölést, fényképrendezgetést, blogírást... Szóval a szokásos:)

Ja, este egyre többször kapcsolom be a tévét, de mindenki megnyugtatására közlöm, hogy itt sincs semmi értelmes a tévében, sőőőt... Szóval eddig kb. csak elaludni tudtam rá, de arra mondjuk tök jó!:)

Másnap ismét Porticcio felé vettük az irányt, Zoli kíváncsi volt arra a kis toronyra, amit a strandról lehet látni, ígyhát elsétáltunk oda. Én már mondjuk voltam ott és tudtam, hogy nem nagy szám, de mondjuk sétálni egyet jó. Lett volna, ha nem masszírozta volna szét a lábunkat a kiskavicsos part...:D Nem olyan egyszerű ám mély homokban sétálni, még akkor sem, ha hűsítő hullámok simogatják az ember kipirosodott talpát...

Volt ott amúgy minden: legelésző tehenek, kaktuszok, virágok, virágzó kaktuszok, kutyák, tengerbe ömlő folyó, nagy hullámok és kilátás Ajacciora.

Mivel nem emlékszem, hogy a kirándulás és a strandolás után mit is csináltunk aznap (Zoli, segíts!), így... nézegessétek a képeket:) picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttHatodikNapKisKirandulasSemmitteves#

Ez a nap is úgy indult mint sok másik: elvittem a gyerekeket iskolába, hazafelé jövet beugrottam két bagettért a pékségbe, aztán itthon takarítottam egy kicsit, majd Zolival jól bekajáltunk.

Persze mire mindezzel végeztünk, már mindig 10-11 felé járt az idő, és délután mennem kellett a gyerekekért 16-re a suliba, szóval nem maradt olyan sok időnk, de elhatároztuk, hogy bemegyünk Ajaccioba kisvonatozni:)

Nehezen, de találtunk parkolóhelyet, viszont találtunk egy újonnan épült játszóteret és láttunk sok vitorlást, aztán elsétáltunk a városnéző kisvonat állomáshoz, hogy jegyet vegyünk. Persze a következő vonat csak 1-1,5 óra múlva indult, szóval még egy kicsit sétálgattunk, nézelődtünk, fényképeztünk ettünk-ittunk kicsit.

A kisvonattal a rövidebb menetre fizettünk be, 45 perces út egy 15 perces megállóval a nagy Napóleon emlékműnél. Hát igazából azokon a helyeken mentünk amiket már eddig is láttunk, kivéve az emlékművet, meg a Napóleon-házat. Kellemes zene szólt, dögmeleg volt, de jóllakott ovisokként ültük végig az utat. Mondanom sem kell, hogy mi voltunk a legfiatalabb utasok, mindenki más nyugdíjas korú... Dehát ha egyszer mi szeretünk vonatozni:)

Csináltunk képeket meg videókat is, hogy mindenki oda tudja képzelni magát ahogy a 32 fokban ül az üvegablakos vonatban és korzikai zenét illetve francia és német szöveget hallgat a látványosságokról.

Ja, valami piros virág virágzik mindenhol Ajaccio szerte, ami tök szép, azt is nézzétek meg. Én nem tudom mi az, az okosabbak megírhatják:)

Mivel nagyon meleg volt strandolni akartunk, de már késő volt, mennünk kellett a gyerekekért. Örültek, hogy Zoli is ott volt, beszéltek is vele/hozzá, én meg próbáltam innen-onnan fordítani, de a végén már feladtam, így kizártam szegény Zolit a magasröptű beszélgetésből (pl. hogy mi volt ma ebédre a suliban meg ilyenek).

Elvittük őket a hotelbe, aztán szerencsére mehettünk utunkra, ígyhát elmentünk egy eldugottabb kis strandra, kavicsos-sziklás parttal, ahol én már többször voltam. Na itt tök jó meleg volt a víz, egyrészt mert sekély volt a part mentén, másrészt mert ráért egész nap melegedni. Szóval tök jó volt.

Utána gyorstalpaló nyelvtanfolyamot tartottam Zolinak, tök ügyes volt, megtanult egy csomó mindent! Egy egész kis monológot is el tudott már nekem mondani magáról: "Je m'appelle Zoli. Je suis hongrois. J'ai vingt-quatre ans. J'ai soif. Je voudrais deux bieres s'il vous plait." (vagyis: Zolinak hívnak. Magyar vagyok. 24 éves vagyok. Szomjas vagyok. Kérek szépen két sört.) illetve szintén saját összetétel a "J'aime Noémi et la plage", vagyis Szeretem Noémit és a strandot. Külön örülök a sorrendnek:)

Képek: picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttOtodikNapAjaccioStrand#

Miután vasárnap elég későn és elég fáradtan értünk haza a nagy kirándulásból, hétfőre nem terveztünk semmi megerőltetőt. Az 1 órás reggeli most sem maradhatott el, aztán megnéztük a Cotiba vezető út melletti egykori börtönt meg a többi, fogalmam sincs mire használt épületet.:) Az egykori börtönben amúgy manapság kiállításokat és koncerteket szerveznek, meg úgy nagy általánosságban sokan megállnak itt pikikezni, nézelődni, sétálgatni. Mi is ezt tettük, naggyon meleg volt, úgyhogy már itt rögtön felütöttünk egy CorcicaCola-t:)

Innen továbbindultunk strandolni, illetve előtte venni ezt-azt Porticcioban. Nem mintha éheztünk volna, de már pl. fogyóban volt a sajtunk, az üdítőnk, meg a PommeNature-ünk:) (almakompót szerű isteni találmány) Szóval bevásároltunk Porticcioban mindenféle finomságot (guava-lé, diós vajkrém, jégkrém, brie sajt, stb.) és lementünk a strandra. A víz elviselhető volt, úszkáltunk kicsit, aztán meg kiültünk a víz szélére, hogy a hullám simogassa habtestünket... De igazából néha olyan erővel csapódott nekünk, hogy kimosta alólunk a homokot:) Na és persze túl meleg sem volt, szóval a dolog kevésbé volt relaxáló, mint képzeltük, viszont annál többet röhögtünk:) Ja és telement a fürdőruhánk homokkal (ill. inkább nevezhetjük icipici kavicsoknak őket), még itthon is csak úgy potyogott mindenfelé a homok:)

Átmentünk egy másik strandra is, ott (is) piknikeztünk egy kicsit, ott már csak Zoli úszott, én élveztem a napsütést. Este a gyerekekkel kellett lennem kicsit, fürdés, vacsi, ilyesmi, utána Zolinak is kisütöttem valami korzikai kolbászféleséget egy kis sült krumplival. Ilyen pástétomszerű volt, nem is igazi kolbász. Bár kinézetre nem volt egy gasztrocsoda, de szerencsére ízre jó volt.

Képek: picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttNegyedikNap#

Az első teljes egészében szabad napunkon úgy gondoltuk elmegyünk világot látni. Én már régebben kinéztem magamnak Bonifacio-t, és megfogadtam, hogy ide ha törik ha szakad elmegyek. Hát így is történt, reggel bevágódtunk a kocsiba pár hűtött üditő, szendvics és rágcsálnivaló társaságában és nekiindultunk a 2 órás útnak. Odafelé többször megálltunk, nézelődtünk, sétáltunk a tengerparton, ahogy kell. Ugyebár mondanom sem kell, hogy az út kanyargós volt és/viszont nagyon szép helyeken mentünk. (Erről videó is van, azt is feltöltöm hamarosan a képek közé.) Lényeg, hogy talán 11 körül megérkeztünk Bonifacioba.

Sok mindent tudnék mondani a helyről, de sokkal beszédesebbek a képek (figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas túl szép képek következnek, csak erős idegzetűeknek:) picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttHarmadikNapBonifacioPortoVecchioMegSokMas#

Álomszép ez a hely, százmillió képek csináltunk, de nem mindet raktam fel, nem akartam senkit lesokkolni. Ez a valószínűtlenül kék színű tenger a valószínűtlenül zöld növényekkel és fehér sziklákkal... Mindkettőnket elvarázsolt. A város maga elég olaszos hangulatú, hát igen, ez Korzika egyik legdélibb pontja, tul.képpen át lehet integetni Szardínia szigetére:) Jó sokat sétáltunk, ettünk is egy déli menüt az egyik étteremben és a partra is lementünk, az is igazi élmény volt, erről is van videó:)

Miután kigyönyörködtük magunkat elindultunk Porto-Vecchio felé, illetve előtte a város melletti strandra, mert egyre nehezebben viseltük a meleget. Szép strand volt (bár nem fotóztunk), úszkáltunk kicsit, hallgattuk az először még hangulatos, aztán túl tuctuc zenét, majd továbbindultunk a város felé. Port-Vecchio annyira nem volt meggyőző, bár lehet, hogy Bonifacio után semmi sem lett volna az... Bejártuk a viszonylag kis városközpontot, aztán lementünk a kikötőbe, sétáltunk, majd fagyiztunk egyet. Annyira nem tűnt fel nekünk, hogy ez Korzika 4. legnagyobb városa... de biztos az, csak nem a városközpont:)

Hazafelé menet még egy strandon megálltunk, itt már csak Zoli fürdött, én inkább ettem:) Meg lefényképeztem ahogy fürdik. Munkamegosztás van ám...:) Büszke vagyok ám magamra, mert csak egyszer tévedtünk el hazafelé, és arra is egész hamar rájöttünk, szóval csak egy 10 percet vesztettünk. Mondjuk így is későn értünk haza, már nagyon fáradt voltam, nem szeretek sötétben vezetni... Bár közben sokat lendített rajtam a jó hangos Bohemian Rhapsody, ami a "Radio Nostalgie"-n szólt:)

Isteni nap volt.

Szombaton talán délelőtt volt egy kis dolgom a házban (esssseeetleg vasalás meg porszívózás...), aztán jött Caroline nagyi és elvitte a gyerekeket a hotelbe, szóval benyomtuk a gigareggelit, majd elmentünk sétálni, nézelődni Cotiban meg bemutatkozni a hotelben. Szép idő volt, kicsit túl meleg is, de jól esett a séta.

Visszajöttünk, majd elindultunk Ajaccioba várostnézni, most kivételesen parkolóhelyet is viszonylag normális helyen találtam (amúgy épphogy nem állnak egymáson halomban az autók... szörnyű ami ott van).

Megnéztük a tengerpartot (naná!), meg bejártuk az összes fontos részt:) A kikötőben ebédeltünk egy étteremben, nagyon finom volt a kaja és az itteni árakohoz képest nem is volt drága. Aztán strandoltunk is egyet, mert már nem bírtuk elviselni a hőséget... Rossz volt nekünk nagyon ám!:)

Hazafelé Porticcioban is megálltunk, de ott már nem mentünk be a vízbe, csak sétálgattunk és üldögéltünk. Na meg megéheztünk, ezért kerestünk egy helyet ahol valami kis egyszerűt ehetünk. Hát sikerült találnunk egy kis talponállót, ahol óriási élményben volt részünk: megehettük életünk legvékonyabb tésztájú pizzáját! Esküszöm, hogy vékonyabb tésztájú nem létezik, mert az már ellentmondana a fizika törvényeinek...Na mindegy, azért finom volt, bár volt mellé kis zacsiban egy szósz, ami nem tudtam mi, szóval gondoltam megkóstolom... Hát valami baromi csípős cucc volt, ráadásul jó folyékony, szóval az egész pizzámra jutott belőle... Szuper:) Jó sokat ittam rá.

Eldöntöttük, hogy meg akarjuk nézni a tengernél a naplementét, aztán láttuk, hogy Porticcioban a hegy mögé fog lemenni várhatóan a nap. Ezért bepattantunk a kocsiba és száguldottunk, hogy utolérjük a naplementét egy olyan parton, ahol végig láthatjuk majd:) Elég vicces volt, én vezettem mint egy félőrült, Zoli meg csekkolta, hogy hol tart a nap és hogy hol kerül ki a hegy mögül...:)

Végül csak sikerült megérkezni az egyik kedvenc strandomra, jól elszórakoztunk azzal, hogy önfotóztunk, merthát kell valami romantikus naplementés fotó... De csak egy nagy röhögés lett az egészből:)

Képek itt: picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttMasodikNapCotiAjaccio#

Csapjunk a lecsóba:)

Csütörtök este ugyebár elszáguldottam (volna) a reptérre este 22:50-re. Persze volt 1-2 mazsola az úton, aki nem tudta, hogy 70-nel lehet menni, nem 40-nel, de azért időben odaértem. Tehén-és vaddisznómentes utam volt:)

Éppen akkor szállt le Zoli gépe, amikor odaértem, már elég sokan várták az érkezőket, én is odatapasztottam a tekintetem az üvegfalra, vártam és vártam és vártam... És ott volt! Szerencsére kimagaslott a tömegből!:) Zoli és a csomagja is rendben megérkeztek, mentünk a kocsihoz, el sem hittem hogy ez igaz. Összevissza csináltam mindent az autóban is:) Össze voltam zavarodva biztos:)

Hazarepesztettünk, jó éjszakát kívántunk pár tehénnek a szerpentinen (az egyik szemét tehén ráadásul fekete volt, hogy semmiképp se vegyem észre... idióta:) ), éjfél körül értünk haza, Zoli még kipakolt 1-2 dolgot de nem vittük túlzásba a rendezkedést.

Nagyon szépen köszönöm anyuéknak a rövidnacit, meg Ofiéknak a Tokajit!!! Mindkettő nagyon jól jött;)

Másnap reggel elvittem a gyerekeket suliba, aztán 2 darab friss bagett társaságában visszaszáguldottam a házba. Alig vártam már, hogy normálisan reggelizzünk!:) Vettem ezerféle cuccot, és azok ott figyeltek hétfő óta a hűtőben, nekem meg elég nehéz volt kibírnom, hogy ne egyek bele egy kicsit valamibe...:) Szóval kipakoltam mindent, tele lett az asztal, Zoli elmondta háromszor, hogy nem vagyok komplett, hogy ennyi mindent vettem, és elkezdtünk reggelizni. Egy óra múlva elmondhattam magamról, hogy sikeresen túléltem 25 féle különböző kaja megkóstolását reggel 9kor:)

Utána bevágódtunk a kocsiba és elmentünk megnézni a tengert. Naná:) Minden tengerpartnál megálltunk, ami tekintve, hogy ez egy sziget, elég sok volt. Sétáltunk is kicsit Porticcioban, és bár hideg volt a víz, de fürödtünk is. Húsz perc alatt belementem a vízbe, öt percig fürödtem, 1 óráig száradtam a napon:) De jó volt:)

Este talán volt valami dolgom a gyerekekkel, már nem tudom pontosan, aztán csináltam vacsit idelent a kis konyhámban. Először anyáztam, mert nem működött a főzőlap, de aztán beindult a dolog és a végén egész finom kis báránysültet tálaltam zöldségkörettel:) Mellé kibontottunk egy üveg bort is, az is finom volt. Utána felmentem megkérdeztem Alex-et, hogy Zoli mikor tudná odaadni azt a pár apróságot, amit hozott nekik. Először gondolkodott, hogy mikor is lesz itthon Angélique is meg ilyenek, aztán sunyi mosollyal megkérdezte, hogy mit hozott:) Mondtam, hogy természetesen piát:) Erre: rendben, akkor olyan fél10 körül lenézek majd, ha az megfelel:) Szóval este lejött, megkóstolta az Unicumot, meg megittuk a Tokajit. Ízlett neki mindkettő, és jól el is dumálgattunk. (Egyébként borzasztó, hogy franciául MÉG nem tudok, angolul MÁR nem, ugyanis egy csomó szó nem jutott eszembe angolul csak franciául... De ilyenek, hogy zöldség, kimenni, hal... Szóval úgy néz ki az agyam csak egyetlen idegen nyelv befogadására képes egy időben. Így jártam...)

Kb 11-ig maradt Alex, láthatóan jól érezte magát, én is már jól éreztem a bort... Szóval jó kis első nap volt:)

A kemény 6 darab kép, amit aznap csináltunk, itt található: picasaweb.google.com/105115216372515911292/ZoliIttElsoNap#

Ma reggel 8:35-kor felszállt Zoli gépe, hazarepült, én meg ittmaradtam... Nem mondom, hogy egyszerű végignézni, ahogy a szerelmed felszáll egy repülőre, Te ottmaradsz egy szigeten és tudod, hogy csak 4 hónap múlva fogjátok újra látni egymást... Szóval bőgtem, mint egy ovis...

Már valamivel jobb, bár bevallom voltam már jobb passzban is.

Péééééldául amikor még itt volt és mindenféle csudijó dolgot csináltunk!:)

Mivel ezek a dolgok kicsit izgalmasabbak, mint a folyamatos rinyálásom, ezért igyekszem feltölteni a képeket és leírni mi is történt ezen az álomhéten. Mert tényleg olyan, mintha csak álmodtam volna...

...az egyedül alvásnak. Igen: Ma érkezik Zoli!:) Már becsekkolt Pesten, szerintem már a gépen van, egy fél óra múlva indulnak. Egyelőre még szinte valótlannak tűnik, hogy ő itt lesz velem... Pedig tényleg!:)

Már hétfőn bevásároltam a Casinoban: tulajdonképpen mindent megvettem, amin a mór fej, Korzika jelképe díszelgett:) Mint egy rossz turista...:) Na jó, azért nem csak olyanokat vettem, hanem mindenféle finomságot, amit csak ehetünk. És jó sokat fizettem, dehát ez van, itt kicsit más az ár-, és az életszínvonal...

Kedden elég szívás volt a napom, elterveztem, hogy délelőtt találkozom Vendulával, jövünk-megyünk egy kicsit meg ilyenek, erre reggel kiderült, hogy Camille beteg (ill olyasmi...) és hogy akkor most én vele maradok itthon, apuka meg melóba menet elviszi Alexis-t. Remek... Szóval jövés-menés helyett ittragadtam egy beteg kiskirálylánnyal, egy nagy kupac vasalnivalóval, egy brokkolis recepttel, meg a porszívóval, akivel ugyebár elég szoros a barátságunk... Hát nem voltam feldobva...

Gondoltam sebaj, majd esetleg este lelépek, elmegyek moziba Vendulával meg egy német lánnyal. Hát persze, ahogy nyuszika elképzelte... Apuka ugyanis este fél9-kor ért haza Vincent-tel, tehát esélyem sem volt a 21 órás filmre beérni Ajaccioba... Mint utólag kiderült, nem maradtam le semmiről, mert borzalmas volt a film:)

Tegnap már jobban sikerült a napom, Alexis szülinapja volt (igen, mindenkinek most van a szülinapja...:) ), reggel tettem-vettem, takarítottam, 11-kor elmentünk a hotelbe, hamburger volt az ünnepi meni hasábburgonyával meg kólával:) Merthogy ez Alexis kedvence. Aztán meg isteni epres meg csokis tortát ettünk. Képeket is csináltam természetesen, nemsokára felteszem őket.

Délután kis pihi, aztán elmentünk a strandra, ahol a család barátainak van búvárközpontja. (Az ő gyerekük Nathan, akiről már láthattatok képeket). Onnan anyuka visszajött Camille-al a házba, én meg hazavittem Vincent-et, miközben Alexis végig az újonnan kapott Nintendojával játszott:) Este semmi különös, fürdés, kaja, alvás. Apuka Porto-Vecchioban volt, és állítólag csak éjfél körül ért haza, szóval egyedül voltam, de nem volt gáz.

Ma is szokásosan telt a reggel, gyerekeket elvittem a suliba, tiramisut csináltam, poooorszíííívóóóztaaam, felmostam, rendet raktam, ebédeltünk. Most pihizek, aztán folytatom idelent a takarítást, bár már vasárnap kitakarítottam, de még mára is van 1-2 dolog. Szóval azt hiszem gyorsan el fog telni ez a nap, sok a tennivalóm, éééééés 22:50-re ugyebár ki kell érnem a reptérre!:)

Nem tudom, hogy a következő napokban lesz-e alkalmam, időm, kedvem blogolni... De majd jelentkezem!

... igazi fürdésem a 18 (?) fokos türkizkék tengerben! :)

Igen, végre rávettem magam és töööööööööök jóóóóóóóóóóóóóóó volt, úszkáltam egy csomót, először szétfagytam, aztán már csak libabőrös voltam :D De tényleg nagyon jó volt!!!

1. Hülye módon többször írok ide akkor, amikor valami nyűgöm van, mint akkor, amikor minden rendben. Szóval most írok: minden rendben van, minden szép és minden jó!:) Ne aggódjon senki, nem ettek meg a cápák, sem a vaddisznók, bár egy kutya megkergetett amikor bicikliztem... De szerencsére lassan gyorsult:D

2. Egyre melegszik az idő, főleg a tengerparton lehet ezt érezni, mert itt fent a hegyen nem olyan vészes. Mindenesetre már egyértelműen barnultam (a lábam iiiis!!!:) ), egyre többször veszek fel rövidnadrágot vagy szoknyát, és a napszemüvegem is mindig a táskámban van... Szóval azt hiszem közeledik a nyár.

3. Egyik este sikerült messzire szakadt Bernikémmel beszélgetnem skype-on, jól kitárgyaltuk, hogy sem az angolok, sem a franciák nem komplettek teljesen ha kajáról van szó.:) Merthogy itt pl. mindig mindenki édeset eszik reggelire, gabonapehely, csokis süti, joghurt, édes kekszek, lekváros kenyér, stb. Namármost, ez nekem is tetszett egy ideig (mivel sajnos nem vetem meg az édességet), na de mostanra már azért ennék egy olyan dolgot, mint felvágottas kenyér, vaaagy tükörtojás, vaaaagy tulajdonképpen bármi, ami nem édes. De ez itt lehetetlen, és mint megtudtam, Angliában sem gyakori az a bizonyos "angol reggeli", ott is édesen kezdik a napot:)

4. Tegnap vásárolni voltunk anyukával, és ott is megfigyeltem, hogy oké, hogy sok zöldséget vesz, de mellé egy csomó kekszet, csokis izéket, gabonapelyhet, szóval édes rágcsálnivalót. Ja meg kb. nulla felvágottat... Múltkor én vettem egy kis selyemsonkát, azt is kb csak én ettem... Pedig van egy csomó szalámijuk meg minden, nem tudom azt mikor eszik. Illetve tudom, mert az általam hozott túristaszalámit 'apéritif'-ként ették meg, tehát pl. vacsi előtt elnyammogtak belőle egy darabot. A hülyék... Pedig egy nagy szelet vajas kenyérre rápakolva, kis trapistasajttal meg paprikával a tetején mennyivel finomabb lett volna! Na mindegy. Azért szerintem meglepődnének az itteniek egy nálunk töltött reggelin vagy vacsorán:D És ami a legnagyobb baj: még túrójuk sincs!!!

5. Mivel már van idelent tv-m, 18 csatornával (amiből 18 francia nyelvű természetesen), ezért néha azt is bekapcsolom. Eddig kb háromszor néztem viszonylag intenzívem: ebből egyszer magyarul beszéltek benne! (idős nénik meséltek arról, hogy '56 előtt nem lehetett igazi kávét kapni, meg ilyenek) Furcsán jó volt magyar beszédet hallani a tévéből!:) A másik alkalommal a 'How I Met Your Mother' (Comedy Centralos népeknek: "Így jártam anyátokkal") ment, amivel kapcsolatban Eszti már figyelmeztette a francia csoportot, hogy iszonyat pocsék a szinkron, ne nézzük. Hát szerintem: még annál is pocsékabb! Egyáltalán nem találták el sem a hangokat, sem a stílust... Vagy nem tudom. Nem értek azért mindent belőle, szóval lehet, hogy szó szerint azt mondja amit kell, de valahogy mégis iszonyatrossz. Tehát senki ne nézzen francia szinkronnal How I Met Your Mother-t.

6. Isteni dolog a finom fehér homokos part, viszont utána 4 napig mindenhol azt a finom fehér homokot találod majd... (Táska, papírzsepis zacsi, pénztárca, nadrágzseb, stb.) Szóval minden jóban van valami rossz is:)

7. Ja és bár igen, közeledik a nyár, de a víz nekem még mindig iszonyat hideg... Múltkor Vendula (a cseh lány) belement, de nagyjából 8 másodpercig bírta. Én meg csak a partról fényképeztem őt:) Na de mire Zoli jön, rá fogom venni magam és belemegyek! Sőt, már lehet előtte is edzek majd, hogy ne akkor kapjak szívrohamot:)

8. Mindig úgy gondoltam, hogy nekem majd sok gyerekem lesz ( biztos közrejátszott ebben a Hetedik mennyország c. sorozat, amit olyan lelkesen néztem:), de kezdem magam meggondolni... :) Két gyerek is olyan zajjal/felfordulással/hisztivel tud járni, hogy lehet, hogy nekem annyi is elég lesz:)

9. Milyen dolog az már, hogy senki nem kommentel nekem (kivéve Qkacka, akinek itt is köszi!:) ) sem ide, sem a képekhez!? Ejnye-bejnye...

10. Most megyek a partra!

Méghozzá itt: picasaweb.google.com/105115216372515911292/HetkoznapokUnnepekEzmegazMajusEleje#

Találhattok benne gyereket, anyukát, apukát, barátokat, búvárt, gombásrizst, pizzát, kolbászt, rákot, halat, tortát, sört, bort, kólát, hotelt, házat, tengerpartot, másik tengerpartot, meg még sok minden mást.

Ha van kérdés, hajrá!:)

Az úgy kezdődött, hogy ma délben öten elpusztítottunk 4 kiló isteni finom feketekagylót.

Erről rögtön eszembe jutott, hogy Zolival mennyi ideig terveztük, hogy elmegyünk fehérboros feketekagylót enni, és végül elválásunk előtt pár nappal tettük meg, egy tőlünk 10 percnyi villamosozásra levő étteremben... És akkor még csak félelemmel vegyes izgalommal gondoltunk arra, hogy mi lesz, ha nem leszünk együtt.

Most viszont izgalommal vegyes örömmel várom, hogy Zoli ideérjen, és végre ne egyedül ébredjek, és legyen kivel rácsodálkoznom az itteni dolgokra, legyen kivel megcsodálnom az ezer színű naplementét, legyen kinek tolmácsolnom a háziak kérdéseit, legyen kivel közös képeket csinálnom, legyen itt valaki, aki ismeri minden gondolatomat, akinek szintén újdonság, hogy pálmafákat és kaktuszokat lát mindenütt, aki szintén nem tud majd betelni a kék tenger látványával, és akit olyan erősen ölelhetek majd, amilyen erősen csak tudok.

Azért most is van bennem félelem: mi lesz utána? Mi lesz, ha rosszabb lesz a helyzet és azonnal Zoli után akarok majd menni? Ki fog itt tartani 3-4 hosszú hónapig, ha ő nem lesz itt velem?...

Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz szerelmesnek lenni...

... a mai. Két okból is. Az egyik, hogy pontosan 1 hónappal ezelőtt éppen a Párizsból Ajaccioba tartó gépen ültem, és próbáltam elképzelni mi vár majd rám landolás után. A másik, hogy mához két hétre látogatóm érkezik!:)

Igen, bizony, eddig bírtuk Zolival...:) Na meg most van rá alkalmunk, hogy több időt töltsünk együtt, mert ugyebár nyáron szinte 24/7 kellek a családnak. Szóval lesz bruttó 10 napunk, amit együtt tölthetünk:)

A mostanában történtekről egy rövid összefoglaló:

Hétfőn reggel ismét elkezdődött az iskola (Vive l'école! vagyis Éljen az iskola! - ezt Angélique mondta:)), bár reggel nem én vittem a gyerekeket, hanem a dédijük. Viszont készítettem egy isteni rakott karfiolt! Merthogy anyuka megkért még előző este, hogy ha tudok, csináljak már valamit abból a szép fej karfiolból, amit vásároltam, mert Alex is jön haza és akkor csak kéne valami ebédre. Hát meg is csináltam (végre felbonthattam az általam ajándékként hozott kalocsai pirospaprikát:) ), és nagy sikert arattam vele!

Másnap találkozóm volt Ajaccioban egy cseh au-pairrel, aki ott lakik egy családnál, és szeptember elejéig marad is. Vendulának hívják (nekem mindig a levenduláról jut eszembe a neve...), keni-vágja a franciát, ez már a harmadik (és elmondása szerint az utolsó) alkalom, hogy Franciaországban au-pairkedik. Magasabb nálam, ami király:)

Sétálgattunk, beszélgettünk (egy képzeletbeli nagy pirospontot adok magamnak, amiért franciául és nem angolul beszéltünk:) ), vásárolgattunk. Illetve akkor még csak ő vett egy felsőt. Meg isteni finom szendvicset ettünk egy még istenibb epres sütivel megfejelve... Szóval jó volt. Megbeszéltük, hogy majd együtt elmegyünk Porto-Vecchioba várostnézni. Meg mindenfelé. Meg majd ő is jön hozzánk, meg én is megyek hozzájuk. Szóval szuper lesz, remélem:)

Miután elváltak útjaink elmentem Angélique-nek ajándékot venni, mivel másnap volt a 33. szülinapja és én egy ilyen rendes lyány vagyok, hogy veszek neki ajándékot:) Persze azért nem akartam túlzásba esni, végül egy korallszínű felsőt vettem neki egy hozzáillő nyaklánccal 15 euróért. Gondoltam ruhából és ékszerből sosem lehet elég...:) Ezen kívül magamat is megleptem: vettem két könyvet, az egyik a "francia nyelvtan 50 aranyszabálya" címet viseli, a másik pedig egy hasonló elgondolású, csak szókincsbővítő könyv. Tök jók és hasznosak, nagyon jó vétel volt mindkettő. És büszke vagyok magamra, amiért ruha helyett könyvet vettem:)

Hazafelé jövet megálltam Portoveccioban a strandon, ott olvasgattam a szerzeményeimet, aztán meg megláttam, hogy akciósak a törölközők... Így megvettem azt (illetve ahhoz hasonlót) amilyet már régen kinéztem, nagyon szép, éppen csak egy kicsit "túristatörölköző", és amúgy sem hoztam magammal egyet sem. Na, szóval a lényeg, hogy csak kicsit volt hülyeség megvenni:)

Hazavittem a gyerekeket a suliból, aztán megérkezett apuka és Vincent, aki végül egészen csütörtökig maradt is:) (Ma anyuka mesélte, hogy múlt nyáron másfél hónapot lakott náluk, tul.képpen ő volt a "garcon au-pair" :))

Szerdán egy délelőtti kettő órás vasalást követően a hotelben ünnepeltük Angélique szülinapját, jókat ettünk-ittunk, tetszett neki nagyon az ajándékom, megköszönte vagy háromszor:) Szóval jó volt, kattintottam pár képet, majd azokat is felteszem egyszer.

Ma is én vittem a gyerekeket reggel, aztán kitakarítottam a kis lakásomat, meg a házban porszívóztam. Ebédre pedig egy fergeteges szendvicset csináltam:) Ugyanis nem volt itthon kb semmi, csak a frissen kisült házi kenyér meg általám vásárolt "selyemsonka". Éppen ezért délután elmentünk bevásárolni. Jó cuccokat vettünk, többek között 3 kiló feketekagylót is, amit remélem hamarosan elfogyasztunk:) Részemről vettem egy üveg gesztenyelekvárt, merthogy mindent meg akarok kóstolni, ami itt van, de nálunk nincs (vagy ritka). Meg is kóstoltam, nem rossz, de nem hiszem, hogy sokszor fogom megkívánni csak úgy:) Valószínűleg azért, mert furcsa, nem is tudom mire hasonlít igazán... Majd ha Zoli itt lesz ő biztos tud valamit mondani róla:)

Nos, nagyjából ennyiről tudok beszámolni.

Holnapra napozást-strandolást tervezek, majd gondoljatok rám amikor kabátot vesztek :P

Jelentem, a "próbahét" hamarosan letelik, és összeségében nem is volt olyan rossz:)

Már láthattatok képeket a szerdai és a csütörtöki napról, szerintem a kommentekkel együtt egész lekövethető mi történt velem mostanában. Ha nem, akkor íme a szöveges riport:

Tehát szerdán délelőtt nem volt semmi különös, kis teregetés, főzőcske (avokádósali és krumplipüré magyar módra:) ), aztán Angélique kérdezte ebédnél, hogy van-e kedvem velük menni spárgát szedni. Na jó, igazából nem voltam benne biztos, hogy tényleg ezt kérdezi-e, de mindenesetre igennel válaszoltam (semmiből nem akarok kimaradni). Pontosan viszont nem tudtam, hogy hova megyünk és hogy és mit szedni, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy spárga nő az út szélén... Pedig de! Konkrétan egy mezőre mentünk és ott szedtünk spárgát. Vadspárgát. Én mondjuk nem találtam meg őket (mert csak 1-2 szál volt egy helyen), de Angélique nyilvánvalóan profi ebben, így ő gyűjtögetett. Közben tök szép helyeken jártunk, elhagyatott régi házak között, kis patak mellett, stb. Jó meleg is volt, tetszett a dolog. A gyerekek a végén már nyűgösek voltak, őket kb 15 percig kötötte le a program... Este nem volt semmi különös.

Csütörtökön a gyerekeket elvittem 9 körül Vincent-hez, aznap nála voltak = én mehettem amerre láttam. Hát el is indultam Ajaccio felé, mert milyen dolog az már, hogy még nem volt időm egy nagyot sétálni a városban. Élveztem nagyon a vezetést is: napsütés, tengerpart, zene és szabadság. Végigkocsikáztam a városon, elég sok autó volt, én meg nyilván nem tudtam merre is kéne mennm, de nem volt gáz, végül az Angolkert mellett leparkoltam és elindultam gyalog vissza a városközpont felé. Mint később kiderült, a külföldi negyeden át mentem oda, bár én ebből nem vettem észre semmit, minden franciás volt:)

Nem írom le, hogy miket láttam, arra ott vannak a képek, inkább a benyomásaimat. Szóval sok korzikai nem szereti Ajaccio-t, mert "túl városias", túl sok ott az ember, meg stb. Igazából ez egy 70 000-es város, ami azért (Bp-hez képest mondjuk) nem igazán mondható túlzsúfoltnak... Tény, hogy nyáron tömve van túristákkal, sőt már most is elég sokan voltak. Ez részben annak köszönhető, hogy az egyik legnagyobb kompkikötő itt van, így aki ide érkezik, az nyilvánvalóan megnézni magának a várost. Nekem amúgy sokszor Velencét juttatta eszembe, de lehet, hogy csak a tenger meg a város mérete miatt. Léptem-nyomon  a város leghíresebb szülöttjének, Napóleon-nak a szobraiba botlik az ember, na meg ugye pálmafákba és szuvenírboltokba. Összességében véve nekem tetszett a város, még nem jártam be minden szegletét, de lesz rá elég időm azt hiszem:)

Hazafelé jövet megálttam fagyizni egyet a tengerparton, aztán túlestem az első francia-magyar szótáras bevásárlásomon:) Vettem mindent, amit Angélique felírt nekem (nem volt sok cucc, de azért nekem nem volt egyszerű megtalálni), meg pár hülyeséget ami nekem kellett, meg amire kíváncsi voltam. Vettem sampont, mert majdnem az össze kifolyt a bőröndömben..., meg CorsicaColát:), meg a biztonság kedvéért egy üveg bort is, bár ezt még nem bontottam fel.

Hazafelé jövet felvettem a gyerekeket, amint elindultam a kocsival, mindketten azonnal elaludtak:) Szóval halkabb zenével és lassabb kanyarokkal jöttünk haza.:) Itthon persze már úgy viselkedtek, mint két fáradt/álmos/hisztis gyerek, szóval a jólétnek vége szakadt.

Pénteken azt hiszem nem történt semmi érdemleges, azon aggódtam, hogy vajon megérkezik-e a csomagom anyuékhoz. Ugyanis még 20-án feladtam nekik 1-2 apróságot, merthát olyan nincs, hogy nem köszöntöm fel apumat névnapján, meg anyumat anyák napján:) Szerencsére este skype-oláskor kiderült, hogy megviselve bár, de odaért hozzájuk a csomag és sikerült meglepnem őket:)

Szombaton szabad délelőttöm volt, addig aludtam ameddig akartam. 8:10 körül felébredtem, aztán még 9-ig lustálkodtam, hajat mostam, pakolásztam, szöszmötöltem, aztán megérkezett Mathieu, kérdezte, hogy van-e kedvem menni valamerre. Hát persze, mi az istent csináljak itthon egyedül?:) Szóval elmentünk Ajaccioba, sétáltunk, ő ivott egy kávét, aztán elkezdett cseperegni az eső, akkor visszamentünk a kocsihoz, elmentünk a belvárosból a centre commercial-ba, vettünk 1-2 dolgot, ettünk egy paninit a tengerparton, aztán jöttünk vissza. Itt még megmutattam neki hol lakom és ő is, hogy ő hol lakik (Dijon mellett). Aztán valamiért tök rossz kedvem lett, pedig ismét nem volt rá okom... Biztos az volt a baj, hogy nem sütött a nap.

Ma reggel már fél8-ra (!) fel kellett mennem, mert Angélique indult dolgozni. Rajzfilmeket néztünk a gyerekekkel, aztán só-liszt gyurmáztunk meg rajzoltunk. A gyurmát úgy gondoltam, hogy ma délután kifestjük, de úgy néz ki megyünk Porticcioba Vincent-tel találkozunk.

Szóval hol gyorsabban hol lassabban, de telnek a napok. És holnap iskola!:)