Tudom, tudom, még van több, mint 1 hónapom a blogírásig és az idegeskedésig, de gondoltam nem baj ha rágyúrok kicsit a blogolásra. Az idegeskedésre nem kell gyúrnom, az menni szokott magától is.

Hogy miről is van szó? Noshát, vagyok olyan piszok disznó mázlista, hogy fél évet tölthetek egy szigeten, ahol szinte csak az van, ami itt nincs: hegyek és tenger. Képzeljetek el egy 50 km széles és 180 km hosszú szigetet, amelyet csupán 300 ezren laknak (jó, nyáron akár több millióan is - sok pénzes turista...), néhol fekete kavicsos, néhol pedig fehér homokos parttal, rengeteg magas heggyel, kis keskeny szerpentin utakkal, sok-sok zölddel... Jól hangzik, ugye? Nos, nyáron itt találhattok meg. ;)

Persze tudom én, hogy butaság már most írni a helyről, amikor még ott sem vagyok, de így legalább mondhatom majd, hogy mi NEM olyan, mint amilyennek most leírtam.

Nem akarok minden poént lelőni, ezért következzenek 1-2 mondatban a lényeges információk.

A család, akikhez megyek tündérvirágszálak, az az "annyira édesek, hogy cukor helyett őket teszem a kávémba" típusúak. Fiatalok, jó fejek, kedvesek. De nyilván ez majd inkább élőben fog kiderülni.

A hely, ahol leszek kb 40 km-re van Ajaccio-tól, a nemhivatalos fővárostól, egy kis falu 15 percre a tengerparttól 600 m magasan.

Igen, bébiszüttyő leszek, vagyis divatosabb nevén au-pair. Egy 6 éves kisfiúra és egy 4 éves kislányra kell ügyelnem, amíg apuci és anyuci dolgoznak. Valószínűleg a kissrác lesz a nagyobb kihívás, mivel ő elég aktív és nem szeret egyedül játszani.

Miért most, miért így? Aki ismer tudja, hogy mindig is ki szerettem volna menni Franciaországba egy (számomra) huzamosabb időre. Az ex-melóhelyem nem is tudja mekkora lökést adott nekem ehhez! Amikor nyáron 8-17-ig az irodában ültem és csak annyit észleltem a nyárból, hogy nincs levegő a metrón, viszont vágni lehet az izzadságszagot, na akkor már kezdett formálódni bennem az elhatározás. Amikor pedig még professzionális módon el is kezdtek szívózni a dolgozókkal, és eltűnt az a hozzáállás, ami miatt akkora lelkesedéssel kezdtem ott dolgozni, akkor tudtam, hogy ez nem az, amit én akarok. Valami más kell.

Et voilá! Regisztrálás egy au-pair oldalon, keresgélés, e-mailezés. Majd rámtalált ez a család, immáron kb másfél hónapja levelezünk, messengereztünk is, meg telefonáltunk is. (Ami nekem -aki ismer az tudja- nagy kihívás, hiszen effectivement nem tudok franciául.) Ennyi.

Hosszú lett ez a bejegyzés, a többit majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.