3 hónapja érkeztem, és elmondhatom, hogy nagyon jól érzem magam itt.

Jól érzem magam reggel, még akkor is, amikor 6:50-kor kelek, pedig szombat van, és amikor először a gyerekek rohangálására ébredek, és csak azután a madárcsiripelésre.
Délelőtt, amikor szoros barátságomat ápolgatom a vasalóval és a porszívóval, na meg persze fél kézzel az "A" betűt rajzolom, vagy egy Pokémon nevét betűzöm nagy erőkkel, miközben egy ismeretlen zöldségből próbálom megcsinálni az ebédet. Vagy festünk valamit anyának, mert az jó móka, és hiába van a gyereken egy overál, ő mégis összekeni a blúzát. Meg az asztalt, a szekrényt, a haját, a padlót....
Délben, amikor Angélique-kel megpróbálunk levezényelni egy normál étkezést ("ülj rendesen", "ne kiabálj", "nem, ez nem büdös, nagyon finom, edd meg", "egyél vagy nem kapsz desszertet", "jó, akkor csak a felét edd meg", "ne a pólódba töröld, ott a szalvéta", "nem, nem tudom milyen messze van a Pluto", "igen, figyelek, mondd nyugodtan" stb.),
Délután, amikor élvezem a sziesztát és /vagy a tengerparton süttetem a pocakom, vagy vásárolgatok, vagy semmitteszek a kis apartmanomban. Vagy alkalomadtán kanapét tisztítok, gyereket hintáztatok, fenyőmagot szedek, lovacskásat játszom, biciklizem, homokképet ragasztok, majd színes homokot takarítok a konyhában, sétál(tat)ok, elmegyünk a barátnőkhöz (plusz 3 gyerek, jeee), vagy vizet töltünk a lufikba, mert az mókás, stb...
Este, amikor megpróbálom elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a zuhanyzás nem tart tovább 10 percnél, mindenki zuhanyzik, ez nem büntetés, és minél gyorsabban túlesünk rajta, annál hamarabb nézheti a tévét. Majd ismét levezénylek egy ebédhez hasonló étkezést, majd újabb győzködés, hogy már késő van, le kell feküdni, jóóó, olvasok mesét, de nem sokat, nem, kettő Pókember mesét biztos nem, csak egyet, rendben, a pónis könyvből is olvasok, de csak 3 oldalt, igen, az annyi, mint egy-kettő-három, nem, nem tudom, hogy hogy hívják ezt a pónit, nem, Pókember túl nagy ahhoz, hogy pónija legyen... Majd következik mintegy záróakkordként a: Na, most már tényleg nagyon késő van, irány az ágy, lefekvés. 1. Jó, persze, menj el pisilni, igen, itt van a kismacid. Igen, a nyuszi is itt van. Persze, aludhatsz a kissárkánnyal. Nem, neked nem kell már cumi, nagylány vagy. Tudom, hogy hiányzik anya, de nemsokára hazajön, tudod. Rendben, tedd az ő ágyába a macit, és akkor ő sem alszik egyedül. Igen, felkapcsoltam a kislámpát. Holnap reggel találkozunk. Én is szeretlek, jó éjszakát. 2. Feküdj le normálisan, így nem tudsz betakarózni. Nem, ez nem vicces. Nyugodj le egy kicsit, már nagyon késő van, nézd: kettő, nulla, négy, öt. Ez azt jelenti, hogy 20 óra 45, emlékszel, anya azt mondta ilyenkor kell becsuknod a szemed. Igen, felkapcsoltam a világítós földgömbödet. Igen, azt is. Nem, már nem nézegetheted a Pókemberes könyvet. Mert már késő van! Gyere vissza az ágyba. Úgy. Na, jó éjszakát, aludj jól. Holnap találkozunk. Psssssszt, jó éjszakát. Psssssssssszt!!!

90 nap múlva érkezem haza, amikor végre újra találkozom majd mindenkivel akit nem láttam egész nyáron, megdögönyözöm Rockyt, eszem pörköltet nokedlivel meg jóóó sok tejföllel, meg túrórudit rétessel és értek majd minden szót a rádióban. Na meg persze elkezdenek hiányozni a fentebb felsorolt dolgok...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.